zsenília szövet

A zsenília egyfajta fonal, vagy az abból készült szövet.A zsenília a francia hernyó szó, amelynek szőrére a fonal állítólag hasonlít.

Történelem
A textiltörténészek szerint a zsenília típusú fonal egy újkeletű találmány, amely a 18. századból származik, és feltételezhetően Franciaországból származik.Az eredeti technika egy „leno” szövet szövéséből állt, majd az anyagot csíkokra vágták a zseníliafonal elkészítéséhez.

Alexander Buchanan, egy paisley-i szövetmalom művezetője az 1830-as években a zseníliaszövet Skóciába való behozataláért.Itt kifejlesztette a homályos kendők szövésének módját.Színes gyapjúcsomókat szőttek össze egy takaróvá, amit aztán csíkokra vágtak.Fűtőhengerekkel kezelték őket a fodrosodás létrehozása érdekében.Ennek eredménye egy nagyon puha, homályos, zsenília nevű szövet.Egy másik Paisley kendőgyártó folytatta a technika továbbfejlesztését.James Templeton és William Quiglay ezen a folyamaton dolgozott, miközben keleti szőnyegek utánzatán dolgoztak. A bonyolult mintákat korábban nehéz volt automatizálni, de ez a technika megoldotta ezt a problémát.Ezek az emberek szabadalmaztatták az eljárást, de Quiglay hamarosan eladta érdeklődését.A Templeton ezután sikeres szőnyeggyártó céget nyitott (James Templeton & Co), amely a 19. és 20. század során vezető szőnyeggyártóvá vált.

Az 1920-as és 1930-as években az északnyugat-georgiai Dalton az Egyesült Államok bojtos ágytakarók fővárosa lett, köszönhetően Catherine Evansnek (később hozzátette Whitenert), aki az 1890-es években kezdetben újjáélesztette a kézműves technikát.A hímzett megjelenésű, kézzel varrott ágytakarók egyre népszerűbbé váltak, és „zsenília”-ként emlegették őket, amely kifejezés megragadt. A hatékony marketingnek köszönhetően a zsenília ágytakarók megjelentek a városi áruházakban, és a tuftozás később fontossá vált Észak-Georgia gazdasági fejlődésében, a családok fenntartásában. A kereskedők „terítőházakat” szerveztek, ahol a farmokon bojtosított termékeket hőmosással végezték el, hogy zsugorították és „megkötik” az anyagot.A teherautók mintás bélyegzett lapokat és festett zseníliafonalakat szállítottak a családoknak tuftozás céljából, mielőtt visszatértek volna, hogy kifizessék a tuftereket, és begyűjtsék a terítéket a befejezéshez.Ekkorra már az egész államban a tuflerek nemcsak ágytakarókat, hanem párnapaplanokat és szőnyegeket is készítettek, és az autópályák mellett árulták őket. Az első, aki egymillió dollárt keresett az ágytakaró üzletágban, a Dalton megyei származású, BJ Bandy volt a segítségével. felesége, Dicksie Bradley Bandy, az 1930-as évek végére, akit sok más követ majd.

Az 1930-as években a bojtos szövet használata széles körben kívánatossá vált dísztárgyak, szőnyegek, ágytakarók és szőnyegek esetében, de a ruházati cikkeknél még nem.A vállalatok a kézimunkát a gazdaságokról a gyárakra helyezték át a nagyobb ellenőrzés és a termelékenység érdekében, és arra ösztönözték őket, hogy központosított termelést folytassanak a National Recovery Administration (National Recovery Administration) tincses ágytakarókról szóló szabályzatának bér- és órarendjei alapján.A gépesítés irányába mutató tendencia következtében a megemelkedett fonalcsomók beszúrására adaptált varrógépeket használtak.

Az 1970-es években a zsenília újra népszerűvé vált a ruházati cikkek terén a kereskedelmi gyártással.

Az ipari termelés szabványait csak az 1990-es években vezették be, amikor megalakult a Chenille International Manufacturers Association (CIMA) azzal a küldetéssel, hogy javítsa és fejlessze a gyártási folyamatokat. Az 1970-es évektől minden gépfej két zseníliafonalat készített egyenesen az orsókra, egy gép több mint 100 orsóval rendelkezik (50 fej).Giesse volt az egyik első nagy gépgyártó.A Giesse 2010-ben megvásárolta az Iteco céget, és közvetlenül a gépükbe integrálta a zseníliafonal elektronikus minőségellenőrzését.A zsenília szöveteket gyakran használják Letterman dzsekiekben, más néven „egyetemi kabátokban”, a betűfoltokhoz.

Leírás
A zsenília fonalat úgy állítják elő, hogy rövid fonalat, úgynevezett „halom” helyeznek el két „magfonal” közé, majd a fonalat összecsavarják.Ezeknek a kupacoknak a szélei ezután derékszögben állnak a fonal magjával, így a zsenília puhaságát és jellegzetes megjelenését is biztosítja.A zsenilla az egyik irányban másképp fog kinézni, mint a másikban, mivel a szálak másképp fogják fel a fényt.A zsenília irizálónak tűnhet az Iridescence szálak tényleges használata nélkül.A fonal általában pamutból készül, de akril, műselyem és olefin felhasználásával is készíthető.

Fejlesztések
A zseníliafonalakkal kapcsolatos egyik probléma az, hogy a csomók meglazulhatnak, és csupasz szövetet hozhatnak létre.Ezt úgy oldották meg, hogy alacsony olvadáspontú nejlont használtak a fonal magjában, majd autoklávozták (gőzölték) a fonalszárakat, hogy a kupac a helyére kerüljön.

Foltvarrásban
Az 1990-es évek vége óta a zsenília a foltvarrásban számos fonalban, yardban vagy felületben jelent meg.Fonalként puha, tollas szintetikus anyag, amely a hordozóanyagra varrva bársonyos megjelenést kölcsönöz, más néven utánzat vagy „műzsenilia”.Az igazi zsenília paplanok különféle mintázatú és színű zseníliaszövet foltok felhasználásával készülnek, „rongyos” varrással vagy anélkül.

A varrások rongyos zsenília hatását a foltvarrók alkalmi vidéki megjelenésre szabták.Az úgynevezett „zsenília-bevonatú” paplant „rongypaplannak” vagy „perjeles paplannak” nevezik a foltok kopott, szabad varratainak és ennek elérésének módja miatt.A puha pamutrétegeket foltokban vagy tömbökben összeillesztik, és széles, nyers élekkel varrják elöl.Ezeket a széleket ezután levágják vagy levágják, hogy kopott, puha, „zsenília” hatást hozzanak létre.

Gondoskodás
Sok zseníliaszövetet szárazon meg kell tisztítani.Kézi vagy gépi mosás esetén alacsony hőfokon, vagy nehéz textilként, laposra kell szárítani, hogy elkerüljük a nyúlást, soha ne akasszuk fel.